‘HR’ címkével ellátott bejegyzések

Közelharc az állásokért

2010. március 5. péntek

Egy friss brit kutatás szerint átlagosan 120 jelentkező jut egy meghirdetett állásra.  A The Daily Telegraph online verziójában megjelent hírt alátámasztotta az a tény is, hogy az újságban meghirdetett egyetlen pozícióra több, mint 350-en jelentkeztek. Ez olyan, mint ha itthon egyetlen állásra 2 egyetemi évfolyam akarna egyszerre pályázni.

A hazai helyzet is nagyon hasonló: a munkaerő-közvetítő cégek elmondása alapján 2008 óta folyamatosan nő a meghirdetett pozíciók száma, de a helyzet mégis aggasztó, mert átlagosan nyolc jelentkező jut egy állásra.

Hajdu Zoltán

A teljes bejegyzést itt olvashatják: csakhaladoknak.blog.hu

Vállalati branding kommunikációs szemmel

2010. február 9. kedd

Következő bejegyzésünkben szeretnénk kitérni egy kicsit a vállalati branding témájára és a kommunikáció illetve munkavállalói  szerep szemszögéből írni róla. Ehhez a BrandTrend kommunikációs tanácsadója, Kőszegi András segítségét kértük, aki az alábbi tanácsokkal szolgált:

“Ahhoz, hogy egy cégnél valódi márkát építsünk, sok mindent kell egységes egésszé ötvözni. Látszólag egymástól távol eső területeket, rendszereket kell összekapcsolni. A cégek életének legfontosabb szereplőivel, az ügyfelekkel, vevőkkel és a munkatársakkal pedig a HR és a kommunikáció foglalkozik. Egy igazi márka nem lehet független a belső környezetétől, vagyis a munkavállalóitól sem. A cégek ma már nem állhatnak úgy a munkavállalói branding témaköréhez, hogy jó, ha van, hanem a márka sikerének egyik legfontosabb, kritikus tényezőjeként kell tekinteniük rá. Azok lesznek sikeres vállalatok, akiknek fontos a vállalati viselkedésmód, azaz hogy a vállalat, a márka maga hogyan viszonyul saját munkaerőihez, partnereihez és egész környezetéhez.

A döntéseknél a rövid távú profitszempontok mellett gondolni kell a vállalat (termék/szolgáltatás) megítélésére is. Fontos, hogy ne csak a menedzsment, hanem minden dolgozó értse a márka fontosságát, legyen a márka iránt elkötelezett.A munkatársak ismerjék fel a márkának a vállalat megítélésére gyakorolt hatását, számukra a márka ne csak ködös álomkép, hanem a mindennapjaikat irányító szemlélet legyen.

Mi a márka? Minden egyes „touch point”, érintkezési felület. A fogyasztó csak úgy tud terméket választani, hogy megkülönböztet és azonosít. Ebben pedig a szervezeti kultúra, viselkedésmód kiemelten fontos, lényegi eleme a márkának. A cégeknél felmerül a kérdés, hogy mi a siker kritériuma, mit építünk, hová tart a cég? Nemcsak volumen kell, hanem erős márka. Építsünk sikeres márkát, belülről is, és az majd hozza az eredményeket, a sikert. A jó márka belülről építkezik. Ott emberek dolgoznak, ők az „érintkezési pont”. Elfáradnak, idegesek, elegük van, vagy túl vidámak. A márkák az emberekről szólnak. Az érintetteknek az, aki a márkát képviseli, ő maga a márka.

A munkavállaló, mint Te, segíthet, vagy tönkretehet egy márkát, és a benne dolgozókat. A legjobb márkáknak van összetartó ereje, mert a vállalat munkatársai tudják, hogy a márka mit képvisel, hiszen ők építik fel. Korábban egy vállalat értékét legnagyobb százalékban a befektetett tőke, a materiális javak határozták meg. Épületek, gépek, stb. Ma a befektetett tőke kisebb részben meghatározó, vagyis a nagyobb rész nem más, mint az immateriális javak, az ügyfelek és a munkavállalók tudásának, elkötelezettségének értéke. Ezek az értékek pedig a dolgozókon múlnak. Ha ők elkötelezettek - on brand vannak-, akkor erős márkát, hűséges vásárlókat teremtenek.”

Kérdéseket, véleményeket, hozzászólásokat itt tehetnek!