Most már (az előző bejegyzés nyomán) tudjuk, hogy a motiváltság eléréséhez nekünk is tennünk kell: a megfelelő fókuszálás, és a kreatív hozzáállás sokat segíthet ebben. Egy másik alaptézist is meg kell fogalmaznunk: ahhoz hogy alapvetően motiváltak legyünk, fontos hogy tisztában legyünk azzal, pontosan kik is vagyunk, és mit szeretnénk elérni. Elégedettségünk meghatározója, hogy az a feladat, tevékenység, amit végzünk, mennyire van összhangban azzal, akik vagyunk. És itt kanyarodunk vissza ahhoz a gondolathoz, hogy alapos önismeret elengedhetetlen mindehhez.

Az alapoknál kezdjük, és legyünk magunkkal őszinték, anélkül ne is várjuk a csodát.
A legfontosabb, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: hol akarok tartani 5 év múlva, 20 év múlva, mi az amit szeretek csinálni, elégedett vagyok-e az eddigi életemmel? Ezek a kérdések arra világítanak rá, hogy melyek a legfontosabb céljaink. Azok a céljaink, amelyeket talán sosem mondtunk ki, mert álmodozásnak véltük. Ne felejtsük el őket, mert a legnagyobb motiváló, ösztönzőerőt képviselik az életünkben. Ezt az “álmot”, elképzelést öltöztessük tárgyilagos, konkretizált formába.

Sokunk egyik legfőbb célja az anyagi biztonság, függetlenség. Ez tárgyilagos, realista elképzelés, ugyanakkor mögötte egészen más dolgok húzódnak meg. Azt mindig elfelejtjük hozzátenni, hogy miért ez a cél? Mit valósíthatunk meg általa? Valami mást, ami közel áll az “álmunkhoz”. Céljainkat mindig aszerint határozzuk meg, értékeljük, hogy mit nyújtanak számunkra. A megvalósítás során hosszú távú céljainkat mindig le kell bontanunk kisebb léptékűekre, amelyekre javasoljuk a következők érvényesülését:

• Legyenek mérhetőek: vagyis a célnak egyértelmű ismérvei,ismertető jegyei vannak
• Legyenek elérhetőek: vagyis legyen összhangban személyes lehetőségeinkkel és képességeinkkel
• Legyenek tőlünk függőek: vagyis a velük kapcsolatos teljesítések, eredmények csakis általunk befolyásolhatóak, csak a mi teljesítményünket tükrözzék

Ha ezeket szem előtt tartjuk, nagy valószínűséggel megvalósíthatjuk kisebb céljainkat és általuk előbb vagy utóbb a hosszú távra kitűzött célt is. A kisebb mérföldkövek a folyamat épülése mellett komoly motiváló tényezőként is szerepelnek, sikeres teljesítésük pozitív visszacsatolás számunkra, sikerélmény, ami további motivációt, hajtóerőt ad a hosszú távú cél elérésében.

Hajdu Zoltán

Kezdjük azzal a megállapítással, hogy a kimagasló teljesítmény nem a pénztől, a hatalomtól, vagy a státusztól függ. Közhelynek hangzik, de a jó teljesítmény belső indíttatásból fakad, a feladatot végző egyszerűen szeretne minőségi munkát letenni az asztalra. A munka szeretete, élvezete létfontosságú.

Nem mondtunk újat, igaz? Sajnos el kell fogadnunk, hogy az elégedett munka, teljesítményvégzés eléréséhez nem kerülhető ki a belső motiváltság. Alapvető probléma sok embernél, hogy elégedetlen a munkájával, teljesítményével, életével. Felteszik vajon magukban a kérdést, hogy miért? Nem biztos, hogy merik. A gond, általában nem magával a feladattal van, hanem a motivációval. A teljesítménymotiváció nem állandó, hanem változtatható, elsajátítható. Tehát a megoldás: a motiváció befolyásolása a fókusz megváltoztatásával.
A fókusz, ahogy már írtuk egy korábbi bejegyzésünkben, nagyon fontos tényező. Ebből látszik, hogy motivációnk, hajtóerőnk mire irányul. A feladatvégzés során ha jól választjuk meg a fókuszt, nem lesz hiány motiváltságból sem. A megfelelő motiváltság elérésében kulcstényező tehát a jelenre fókuszálás. Ha mindig a konkrét feladatunkkal, tevékenységünkkel foglalkozunk, nem pedig a következményekkel, vagy a feladatot kiváltó tényezőkkel, akkor sokkal jobban tudunk teljesíteni, és elégedettségünk is nagyobb lesz.

Ez egyszerűen hangzik, és gyakorlással el is sajátítható a megfelelő fókusz alkalmazása. A motiváltság és vele az elégedettség így viszonylag könnyen jön olyan feladatoknál, amelyek tudásunk, kvalitásunk felhasználását, egyedi képességeket igényelnek, ahol “megcsillogtathatjuk, amink van”. De nem csak ilyen munkákból áll a világ, vannak sokkal egyszerűbb képességeket és szaktudást igénylő feladatok, amelyek rutint és állóképességet várnak el tőlünk. Ezek nem különösebben lelkesítőek, sokszor nem érzünk ösztönzőerőt elvégzésükhöz. Itt is a fókusz és egy kis kreativitás lehet a segítségünkre: próbáljuk meg játékos keretbe foglalni az adott feladatot, így érdekesebbé válik maga a teljesítés.
Sajnos még e mellett is előfordulhat, hogy elveszítjük motiváltságunk, és “kiégünk”. Ez a szervezet jelzése, hogy szünetre van szükségünk, hogy újra megtaláljuk magunkban a hajtóerőt. Ezt akkor is átélhetjük, ha egyébként sikeresek és elégedettek vagyunk teljesítményünkkel, de külső környezetünk ezzel ellentétes, negatív visszacsatolásokkal él. Ilyenkor előbb-utóbb biztosan szembetaláljuk magunkat a motiválatlanság, üresség érzésével. A megfelelő motiváció nem veszik el ilyenkor sem, csak pihen.

Hajdu Zoltán