‘Nincs kategorizálva’ kategória archívum

Újra Állásbörze!

2010. október 6. szerda

Holnap reggel nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt a HVG Állásbörze. Az október 7. és 8. között megrendezésre kerülő kiállítást idén másodszor rendezik meg (az első márciusban volt, mint arról korábban írtunk), helyszínéül a SYMA Rendezvényközpont C csarnokát választották.

Legutóbb 106 cég vett részt, összesen 89 standdal, idén pedig még ennél is szélesebb kínálat várja a látogatókat: 120 kiállító keresi jövendőbeli munkavállalóit.

További információkért látogasson el a csakhaladoknak.blog.hu-ra!

Van-e biztos munkaerő?

2010. október 5. kedd

Sokkoló adatokkal állt elő az amerikai Spherion Staffing Services: néhány hete lezajlott kutatások eredményei szerint a munkavállalók túlnyomó többsége “gondolkodik a munkahelyváltáson a közeljövőben, illetve már jelenleg is keresi új helyét, függetlenül attól, hogy mostani munkáltatójánál jól érzi magát, vagy sem.”

Az igazán érdekes az, hogy mennyi is ez a túlnyomó többség?

A válaszért látogassa meg a csakhaladoknak.blog.hu-t!

Haladjunk tovább!

2010. október 5. kedd

Ismét új tartalmakkal jelentkezik a Csak haladóknak blog!

Korábbi bejegyzéseink népszerűsége és a pozitív visszajelzések okán a mai naptól kezdve újra folyamatosan frissülni fog az oldal: igyekszünk olyan információkat és tudást átadni olvasóinknak, amelyeket a gyakorlatba átültetve hatékonyabbá tudják tenni álláskeresésüket és segíti őket a karrierépítésükben.

Jelenleg folyamatban van a blog új arculatának kialakítása is: bízunk benne, hogy a hónap közepétől már megújult külsővel fogadhatjuk látogatóinkat!

A hasznos tanácsok, tippek, kutatási eredmények és érdekességek mellett mostantól összekötjük a blogot aktuális állásajánlatainkkal és tréning-lehetőségeinkkel is.

Jó böngészést kívánunk:

Hajdu Zoltán és a Smart Staff csapata

A demonstrálás, mint új álláskeresési technika?

2010. május 14. péntek

A tavaly év végén csődbe ment német Quelle több ezer alkalmazottjának mondott fel.

Többségük 50 év feletti munkavállaló volt, akik 20-30 éve ugyanazon a munkahelyen dolgoztak.

Karrier tanácsadójuk javaslatára egyedi álláskeresési módszerhez folyamodtak: Nürberg főterére vonultak ki „Wir wollen arbeiten” (Munkát akarunk) plakátokkal.

Az akció élénk médiavisszhangot váltott ki Németországban, több cég jelentkezett a médiumoknál állásajánlatokkal.

Ez tanulsággal szolgálhat a magyar álláskeresők számára is: 50 év felett Nyugat-Európában is nehezebben megy az álláskeresés, azonban figyelemfelkeltő akciókkal, különleges megoldásokkal, a közösségre támaszkodva végül mindenki megtalálja a neki megfelelő pozíciót.

Forrás: jobpilot.hu

Idén nem Tihanyban lesz a Media Hungary – Félreértés vagy provokáció?

2010. május 14. péntek

Idén a tihanyi Club Tihany helyett a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont ad otthont a Média Hungary-nek - jelentette be május 12-én Budapesten Csermely Ákos, a rendezvény főszervezője.

A Media Hungary Konferenciát 1996 óta rendezik meg, hazánk legjelentősebb és legnagyobb létszámú médiaszakmai tanácskozása. A Club Tihany állítása szerint idén a rendezvény szervezői anélkül hirdették meg a találkozót, hogy velük érvényes szerződésük lett volna, egy rejtélyes harmadik fél viszont már hónapokkal ezelőtt lefoglalta a szállodát, azonban hajlandó lett volna bizonyos feltételek mellett visszaadni a Média Hungary-nek a helyszínt. Vajon ki lehet a rejtélyes harmadik személy?

Nem értjük, mi lehet a dolog hátterében, hiszen ez lett volna a 15. év, hogy Tihanyban kerül megrendezésre a konferencia, a szálloda eddig minden alkalommal bevált. Csermely Ákos szakmai munkáját nagyra becsüljük, az utolsó pillanatban ilyen helyzet elé állítani bizony embert próbáló feladat.

Az új helyszín már végleges, a kérdés csak az, Média Hungary szervezői kártérítési pert indítanak-e a Club Tihany ellen.  A május 18-19-i konferencia után kiderül.

Önök mit gondolnak?

Május 1.

2010. április 30. péntek

Május 1. a munka ünnepe, a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja 1890 óta. Azonban kijelenthetjük, hogy ez az ünnep már közel sem olyan, mint régen. Erre utal a HR Portál egy cikkje is, amely szerint ma „már nincs mit ünnepelni”.

Azonban nemcsak a HResek, hanem az átlagemberek is így vélekednek erről a témáról.

“Ebben az országban nem lehet élni!”- hallhatjuk sokszor az emberektől, legyünk akár buszon, boltban, vagy az utcán. Sokaktól hangzik fel ez a fájdalmas felkiáltás, mikor beszélgetés közben a téma az adott ember lehetőségeire, anyagi helyzetére vagy karrierjére terelődik…

De valóban ilyen rossz a helyzet vagy csak ilyennek akarjuk látni?

A teljes bejegyzést elolvashatják  itt: csakhaladoknak.blog.hu